Mai napig nem tudok eligazodni ezen a rendszeren. Most a blog oldalra gondolok, de gondolhatnék éppen másra is.

Kolléga 3 hete rágja a fülem, hogy megjött-e már a levél a szakmai kamarából. 15-ig kell befizetni az éves tagdíjat. No, mondom, utána nézek. Ők már kiküldték a régi címemre. Jó. Menjek be személyesen. Ez történik most.

De előtte leírom, hogy eladtam a difit, senki ne keresse. Megyek is ma vásárolni a lidl-be. Finom benzinkúti szendvicset ettem, mint egy kamionos.

Érdekes lehet kamionosnak lenni. Szabadon szállsz, mint a hópehely. Nem mintha az szabadon szállna. Nem mintha a kamionos szabad lenne. Ilyen matrica, olyan súlykorlátozás. Ide menj, oda menj, ekkor és akkor legyél ott. Na ennyit a szabadságról. Nincs már szabadság. Még a halak is telepítve és szabályozva vannak. A madarakra gps-t teszünk. Akkor milyen szabadság van itt? Mondják az okosok, hogy gondolat- szabadság.

Persze, hogyne lenne. Csak ők mondják meg, mit lehet tagadni és mit kell tagadni. Ők. Nem láthatók, de tudjuk, hogy vannak. Akiket látunk, azok csak a bábuik. Ne tagadd a zsidó- holokausztot, de ne említsd a többi nép szisztematikus írtását. Miért nem beszélnek a médiában az örmények fájdalmáról például. De ez csak egy példa. Amúgyis költői kérdés.

Engem meg vár a kamara, hogy fizessek a semmiért.

Még jó, hogy szabad vagyok. Így nagyvonalúan tudom kezelni, hogy kötelező a tagság. Ha nem lennék szabad, biz' nagyon fájna a tudat, hogy valami kötelező. Valami előírt. Kevés dologtól undorodom ennyire, mint a kötelező dolgoktól. De ez már az én bajom.

Majd aJobbik és a kötelező hittan óra megoldja a problémámat.

Isten bizony.

De hát ki várhat szabadságot olyan világon, ahol még a fákat is írtják. Ahol a legszabadabb ország vérből született. Gyilkolásból.