Czeglédi Ferenc naplója

Beraktam a sütőbe a sütnivalót, már csak várnom kell. Addig leírom, mi történt velem. Ráharaptam a húsra, hogy megsült már-e, de nyers volt még, ráadásul hideg is. Most levettem a fedőt és így sült tovább.

Olvastam a boon-on a minap, hogy Halmaj településen avatnak. Nemzeti emlékpark létesült. Nosza, fogtam az asszonyt, irány Halmaj.
Első blikkre fölnevettem. Na, mondom, csak egy újabb csalás. Pénzmosás meg ilyenek. Sikkasztás is. Aztán ahogy teltek a bent töltött percek, lassan rájöttem, hogy ez itt biz' a térkép. Ott volt az anyaország, Tiszával, Dunával, Balatonnal, Halmajjal. Utána már tudatosan sétáltam át Erdélybe. Nagyon szépen megvan csinálva. Székelykapun mész be, azon is jössz ki. Csodásan faragott kapukon. Már indultam volt, amikor észrevettem, hogy a domborzat is tudatosan van megcsinálva. Földrakással különböző méretű dombokat csináltak. Egészen lenyűgöző volt. És azt is jó volt látni, hogy jöttek az emberek a csodájára járni. Nagy pacsi a készítőknek és az ötletgazdáknak. Ez már valami.

Korán volt még a hazajövetelhez, így hát elővettük a térképet. Kinéztük Boldogkővárt. Irány hát oda. Nem részletezem az utat, amin haladni kényszerültünk, de ilyet még én sem láttam.
Felcaflattunk a vár tövébe. Az a kilátás, az ami ott a szemünk elé tárult, az leírhatlan. Tőlem sokkal jobb képességekkel megáldott, írni tudó emberek sem tudnák szavakba önteni. Csodálatos volt.
Ez az én hazám!

Tanulság talán csak annyi, hogy összesen mentünk kb. 110 km-t, nem hagytuk el a megyénket, mégis csodákat láttunk. Egyik helyen az ember alkotott, másikon a természet vagy a Jóisten, ki-ki döntse el magában. Mindenesetre így kerek a kép. Ember és természet együtt és nem egymás ellen. Valamit tudhattak a régiek, amit lassan mi is kezdünk észrevenni. Kell még pár év, mire megtanuljuk és kell még pár évtized, mire rutinná válik. De jó úton járunk most már.