Amint beléptem a kapun és megláttam az azóta összetöpörödöttnek tetsző kutat, elleptek az emlékek. Eszembe jutott Gyémánt, kinek lakhelyét már a föld magáévá tette, az idő elvitte egy másik világba. Romok látszódnak csak. De akkor, ahogy jött hazafelé a fekete tehén a kék fülbevalójával, rohantunk elé és gyönyörködtünk abban, ahogy az itató fölé hajolva boldogan gurgulázik. Este mikor megfejte nagyapám, belestünk nővéremmel és már zúdult is felénk a játékos tőgyből és játékos kézből fakadó tej. Tesóm menekült, a szagát sem bírta a fehér italnak. Én nevettem. Mint mikor a levágott kakasfejjel kergettem. Nagyanyám mindég a tőciken pucolta az éppen levágott állatot. Tépkedte a tollakat belőlük. Amikor mentünk etetni a tyúkokat, megfoghattam egy pillanatra a tyúkok farkát és örültem neki. A kacsákat már egyedül etethettem. Talán ezért is a kedvenc ételem a kacsahús. Volt nagy futás, amikor megláttam a szomszéd kutyáját, bátort. Volt nagy sivoltás is, amikor nagyanyám ecettel fertőtlenítette a futás közben beszedett sérülésemet. Tetszett ahogy a tyúkok a dinnye héját csipkedték. Folyt rajtam a dinnyelé, de nem kellett a darázstól tartanom.
Ma már minden másképp van. Félünk mindentől, pedig sosem esünk el, hiszen ahhoz futni kellenék. Állatkertben láthatunk –ha egyáltalán érdekel- haszonállatokat. Vagy facebook-on.
