Szépataky Teofil jóravaló, átlagos ember volt. Nyomdászként 3 műszakban dolgozott. Szerette, ha nyugodt lelkiismerettel fekhet le. Családja nem volt, egyszer volt szerelmes életében, de csúnya véget ért. Azóta magának élt. Így teltek a napjai, mígnem pár év előtt, szavazás idején vívódni nem kezdett magában, hogy melyik pártra szavazzon a kettőből. Említettem , hogy átlagos ember volt, így hát nem ismert más alternatívát. Szegfű vagy narancs. Szép, napos délelőtt volt. Az ablakán keresztül már a nap melegét is érezte, miközben főzte a kávéját. Gondolkodott, újságot olvasott. A legjobb helyre akarta tenni a szavazatát. Felelős emberként átérezte a dolgok súlyát. Nyugodt elmélkedését csengő zaja zavarta meg. Kinyitotta az ajtót, a lépcsőház gondnoka volt, a kölcsönkért létrát hozta vissza. Plakátokat ragasztott ki vele a gang hirdetőtáblájára. Politikailag korrekten tájékoztatta a lakosságot, hogy nem messze egymástól tart kampány rendezvényt a két nagy párt. Szépataky Teofil gondolta, itt majd eldönti. Fölvette a különleges alkalmakra tisztán tartott ingét a hozzá illő nyakkendővel, szerencséjére se piros nem volt, se narancssárga. Puszival köszönt el Emíliától, a macskájától, aki miatt néha a kocsmában id. Szépataky Teónak hívták, nevetve, hogy a macskát tartja a gyerekének. Nyomdász emberként hozzájutott a legtöbb újsághoz, így tájékozottabb volt az ivócimboráknál, ezért sokszor nemcsak id. Szépataky Teó volt, de id. dr. Szépataky Teofil. Ő csak Teofilként mutatkozott be.
Kilépett az utcára. Elindult a vörös tömeg felé érdeklődni. Amint látták, hogy nem párthű, rögtön az előbbi megszólítások helyett „köcsög fideszes”, „orbán viktor faszát szopó”, „horthy-sta csőcselék” lett. Nem értette. Soha nem szavazott a fideszre, miért lenne ő fideszes. Pláne köcsög. Riadtan sietett át a másik rendezvényre, magában már eldöntve, hogy hova szavaz. Pár kérdés után ez a tömeg is nekiesett: „kommunista bérenc”, „zsidó”, „ügynök geci”, „panel proli”. Illették.
Szépataky Teofil ledermedve állt a konyhájában. Mikor elindult, tele volt kiváncsisággal, reménnyel. Szertefoszlott mindene. Rádöbbent, hogy bármivé válhat az ember, ha sokan és dühösen harsogják. Lesétált a postaládájához. A sok szép ígéret mellett, hogy melyik párt mennyi munkahelyet teremt, megtalálta a fölmondó levelét. Privatizálták a nyomdát és az új tulajdonos nem tart igényt a munkájára. Ájultan huppant le a foteljébe és nézni kezdte a tv-t. „Dübörög a gazdaság”, „1 millió új munkahely”. Egymást licitálták túl nemcsak a pártok, hanem a szavazók is. Ő pedig egy nap alatt mindent elveszített.
Hosszú percekig folyt a vér a kés pengéjén keresztül le a levélre... Szépataky Teofil szíven szúrta magát, mikor rádöbbent, mi történik itt. Ma már békésen alussza örök álmát ott, ahol nem zavarja egymást fideszes álmodó, mszp-s vagy bármilyen más párti. A sírkertben béke van. Megtalálta nyugalmát. Ő így szavazott.
Mit tenne ma Szépataky Teofil, ha azt látná, hogy a két akkori ősellenség összefog a ’30-as éveket idéző félelmetes párt ellen. Igen, a helyzet egyre súlyosabb. Ki hitte volna Teofil fiatalsága idején, hogy visszaköszönnek a gyűlölködő idők. Ki hitte volna, hogy újra közbeszéd tárgya lesz a gyűlölködés.
Szépataky Teofil azt hitte, képtelen dönteni. Pedig a legjobban döntött, mikor döfött. Irgalmas volt vele az élet, hogy ezt már nem érhette meg.
Kilépett az utcára. Elindult a vörös tömeg felé érdeklődni. Amint látták, hogy nem párthű, rögtön az előbbi megszólítások helyett „köcsög fideszes”, „orbán viktor faszát szopó”, „horthy-sta csőcselék” lett. Nem értette. Soha nem szavazott a fideszre, miért lenne ő fideszes. Pláne köcsög. Riadtan sietett át a másik rendezvényre, magában már eldöntve, hogy hova szavaz. Pár kérdés után ez a tömeg is nekiesett: „kommunista bérenc”, „zsidó”, „ügynök geci”, „panel proli”. Illették.
Szépataky Teofil ledermedve állt a konyhájában. Mikor elindult, tele volt kiváncsisággal, reménnyel. Szertefoszlott mindene. Rádöbbent, hogy bármivé válhat az ember, ha sokan és dühösen harsogják. Lesétált a postaládájához. A sok szép ígéret mellett, hogy melyik párt mennyi munkahelyet teremt, megtalálta a fölmondó levelét. Privatizálták a nyomdát és az új tulajdonos nem tart igényt a munkájára. Ájultan huppant le a foteljébe és nézni kezdte a tv-t. „Dübörög a gazdaság”, „1 millió új munkahely”. Egymást licitálták túl nemcsak a pártok, hanem a szavazók is. Ő pedig egy nap alatt mindent elveszített.
Hosszú percekig folyt a vér a kés pengéjén keresztül le a levélre... Szépataky Teofil szíven szúrta magát, mikor rádöbbent, mi történik itt. Ma már békésen alussza örök álmát ott, ahol nem zavarja egymást fideszes álmodó, mszp-s vagy bármilyen más párti. A sírkertben béke van. Megtalálta nyugalmát. Ő így szavazott.
Mit tenne ma Szépataky Teofil, ha azt látná, hogy a két akkori ősellenség összefog a ’30-as éveket idéző félelmetes párt ellen. Igen, a helyzet egyre súlyosabb. Ki hitte volna Teofil fiatalsága idején, hogy visszaköszönnek a gyűlölködő idők. Ki hitte volna, hogy újra közbeszéd tárgya lesz a gyűlölködés.
Szépataky Teofil azt hitte, képtelen dönteni. Pedig a legjobban döntött, mikor döfött. Irgalmas volt vele az élet, hogy ezt már nem érhette meg.
