Mától indul a nagy fogyásom, mert kicsit elengedtem volt magam az elmúlt napokban és fölcsíptem 7 kilót. Ez nem lenne olyan nagy tragédia, ha nem lenne eleve 40 kiló túlsúlyom. Ez se lenne nagy gond, ha nem ma kezdene tombolásába a bikini- szezon. Nem mehetek a strandra tramplin. Már a gombaírtót beszereztem.
Gyalog voltam ma a piacon. Igazán kellemes volt, zöldségszaggal szívtam tele város bűzétől megtébolyult tüdőm szelíd bolyhait. Most úgyérzem, élek. De ez csak átmeneti állapot.
Túl vagyunk a nagy vizeken is időközben. Eléggé megsínylettem, mert lezárták az utakat. Nem jutottam el a nyírségi fővárosba, nem jutottam ki a vidéki kis birtokra. Sebaj, aludtam egyet itthon, s tévéztem. Volt egy váratlan szabadnap.
Jól haladok az eredményeimmel, eddig 3. négyesem van és két ötösöm. Ennek kapcsán végiggondoltam az életutamat. Persze, 27 évesen ez még csak kezdeti föllángolás, érzelmeknek zavaró perzselése, de akkor is érdemes egy kicsit beleolvasni. Kezdtem a bölcsiben, ott azt mondták, alultáplált vagyok, megbuktam. Tovább léptem az oviba, ott azt mondták, antiszociális a gyerek, megbuktam. Rögtön eztán jött az általános iskola nyolc osztálya. Sikerült kikerülnöm végzősként olyan bizonyítvánnyal- csak kettesekből állott, minek fele kegyelemkettes-, aminek egyenes következménye lett a szakmunkás. Ott is sikerült bukdácsolnom, pótszakmunkás- vizsgával abszolváltam ezt is. Aztán – némi kihagyás után- következett a gimnázium. Ott már megmutattam méregfogam, voltak négyeseim, ötöseim, összességében jó eredménnyel értem be. Mindösszesen 23 esztendős voltam ekkor. Pár évvel később jött a főiskola, ahol eddig a legjobb eredményeket gyűjtöm be. Azt hiszem, erre mondják: későn érő típus. Én viszont máshogy látom. De ez maradjon az én fejemben úszkáló gondolathal. Azt viszont leszögezhetem bátran, hogy csak előnyömre vált, hogy végigjártam a magyar oktatás minden szintjét. Láttam mindent. Mint ahogy az is csak előnyöm forrása, hogy láttam lent az utcán a „deviáns”, „társadalom perifériájára szorult”, „lumpen” alakokat és most látom a „fölső tízezret”. Mondhatom, ha van különbség a két „embertípus” között, akkor nem a szívem csücskei, az alkoholista elmebetegek, akik az utcán ténferegnek maradnak alul. Valahogy őszintébb világnak tűnik az övék. De ez már más téma, nem a mai. Megérne egy hosszabb értekezést, hogy miért velük érzem magam jobban és miért nem az „országot építő, tisztességes, alkotó” emberekkel. Ha röviden akarnám összefoglalni, akkor azt írnám, hogy azért, mert mindig a könnyebb utat választom. De ez nem ilyen egyszerű.
Elolvastam az év politikai krimijét. Nem szoktam krimit olvasni, így nem is tudok véleményt mondani. De annyit leírok: jól kezdődik.
Azt már meg sem említem, mennyire felháborítónak tartom, hogy csak úgy „ukmukfuk” levették a szülcsifelcsit a tv2-ről.
Vesszen trianon! És éljen Zagyva Gy. Gyula!
Gyalog voltam ma a piacon. Igazán kellemes volt, zöldségszaggal szívtam tele város bűzétől megtébolyult tüdőm szelíd bolyhait. Most úgyérzem, élek. De ez csak átmeneti állapot.
Túl vagyunk a nagy vizeken is időközben. Eléggé megsínylettem, mert lezárták az utakat. Nem jutottam el a nyírségi fővárosba, nem jutottam ki a vidéki kis birtokra. Sebaj, aludtam egyet itthon, s tévéztem. Volt egy váratlan szabadnap.
Jól haladok az eredményeimmel, eddig 3. négyesem van és két ötösöm. Ennek kapcsán végiggondoltam az életutamat. Persze, 27 évesen ez még csak kezdeti föllángolás, érzelmeknek zavaró perzselése, de akkor is érdemes egy kicsit beleolvasni. Kezdtem a bölcsiben, ott azt mondták, alultáplált vagyok, megbuktam. Tovább léptem az oviba, ott azt mondták, antiszociális a gyerek, megbuktam. Rögtön eztán jött az általános iskola nyolc osztálya. Sikerült kikerülnöm végzősként olyan bizonyítvánnyal- csak kettesekből állott, minek fele kegyelemkettes-, aminek egyenes következménye lett a szakmunkás. Ott is sikerült bukdácsolnom, pótszakmunkás- vizsgával abszolváltam ezt is. Aztán – némi kihagyás után- következett a gimnázium. Ott már megmutattam méregfogam, voltak négyeseim, ötöseim, összességében jó eredménnyel értem be. Mindösszesen 23 esztendős voltam ekkor. Pár évvel később jött a főiskola, ahol eddig a legjobb eredményeket gyűjtöm be. Azt hiszem, erre mondják: későn érő típus. Én viszont máshogy látom. De ez maradjon az én fejemben úszkáló gondolathal. Azt viszont leszögezhetem bátran, hogy csak előnyömre vált, hogy végigjártam a magyar oktatás minden szintjét. Láttam mindent. Mint ahogy az is csak előnyöm forrása, hogy láttam lent az utcán a „deviáns”, „társadalom perifériájára szorult”, „lumpen” alakokat és most látom a „fölső tízezret”. Mondhatom, ha van különbség a két „embertípus” között, akkor nem a szívem csücskei, az alkoholista elmebetegek, akik az utcán ténferegnek maradnak alul. Valahogy őszintébb világnak tűnik az övék. De ez már más téma, nem a mai. Megérne egy hosszabb értekezést, hogy miért velük érzem magam jobban és miért nem az „országot építő, tisztességes, alkotó” emberekkel. Ha röviden akarnám összefoglalni, akkor azt írnám, hogy azért, mert mindig a könnyebb utat választom. De ez nem ilyen egyszerű.
Elolvastam az év politikai krimijét. Nem szoktam krimit olvasni, így nem is tudok véleményt mondani. De annyit leírok: jól kezdődik.
Azt már meg sem említem, mennyire felháborítónak tartom, hogy csak úgy „ukmukfuk” levették a szülcsifelcsit a tv2-ről.
Vesszen trianon! És éljen Zagyva Gy. Gyula!
