Szépataky Teofil, ha már elmerült pár pohár borban, mindég arról ábrándozott, hogy van egy takaros kis kertes háza valami csendes borsodi faluban. Elképzelte magát, ahogy ül a hintaszékében, fröccsözget. Látta maga előtt a madarakat, ahogy a legelésző bárány körül ugrándoznak cincogva, boldogan csipegetve a hangyákat. Látta a szomszéd kutyáit egymásba gabalyodva, önfeledten játszani. Ha átjött a szomszéd által befogadott kis eb, boldogan simította a hosszú és kedves szőrét. Intett, ha elhúzott a ház előtti úton a teherszállító ember, nevezzük Ernőnek. Néha átugrott a szomszédokhoz, vagy ők jöttek át és egymást heccelve, nevetgélve iszogattak, várták asszonyaikat. Nézegették a közeli erdőből aláfutó őzikéket. A földön egerésző macskákat. Ahogy meglapulva osontak áldozataik felé.
Így ábrándozott Szépataky Teofil, amikor a kollégája bejött a nyomda öltözőjébe és tudatta vele, hogy 40 perce ebédel, mennie kell dolgozni.
De nem hagyta magát. És azt sem hagyta, hogy a nyomda zaja elnyomja lelkének költői neszét. Ő a nyomdagépek között is az elszálló lepkékre gondolt.
Nemcsak emiatt nézték bolondnak…
Így ábrándozott Szépataky Teofil, amikor a kollégája bejött a nyomda öltözőjébe és tudatta vele, hogy 40 perce ebédel, mennie kell dolgozni.
De nem hagyta magát. És azt sem hagyta, hogy a nyomda zaja elnyomja lelkének költői neszét. Ő a nyomdagépek között is az elszálló lepkékre gondolt.
Nemcsak emiatt nézték bolondnak…
